Hírek
2019. Május 19. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Szabadka lovasa nyerte meg a hetedik Vajdasági Vágtát
A Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte meg szombaton a hetedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Kopra nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica).
Második az adorjáni Szőke Tamás lett Londonnal, harmadikként pedig Cékus Noémi ért célba Bácsfeketehegy színeiben Fickó hátán.
Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot Hoffmann Evelin nyerte meg Manó nevű lován Temerin lovasaként, ő már biztosan képviselheti Vajdaságot a Nemzeti Vágtán Budapesten.
A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenhat délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. Ez volt az idei Nemzeti Vágta első előfutama. A továbbjutók október 19-én és 20-án állhatnak rajthoz Budapesten. Mivel tavaly a Nemzeti Vágtát a dél-bácskai Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte meg, így az idei rendezvényen ő selejtező nélkül indulhat, vagyis a Vajdaságot ketten képviselik majd Budapesten.
A szabadkai Pannon RTV helyszíni jelentései szerint több ezren látogattak ki a lovas ünnepre, az esős napok után a szép idő és a kísérőrendezvények sokszínűsége rengeteg embert vonzott a kis településre. A futamok mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, néptánc-produkciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széleskörű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat. A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel a vajdasági eseményen.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen rámutatott arra, hogy a rendezvénynek közösségteremtő szerepe is van. "Ez a mai nap első pillantásra a lovasokról, a hajtókról, a lovakról és a zsokékról szól, de igazából számomra a közösség erejéről szól" - hangsúlyozta.
A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
