Hírek
2025. Január 22. 09:29, szerda |
Kék hírek
Forrás: Szalóky Zsolt
Rendkívüli kegyetlenséggel ölte meg saját nagyanyját a veszprémi férfi
Téveszméktől szenvedett.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki téveszméktől üldözve rendkívüli brutalitással ölte meg nagyanyját tavaly nyáron Veszprémben.
A vádirati tényállás szerint a gyermekkorától pszichés problémákkal küzdő és emiatt orvosi kezelésben is részesült elkövető fiatalkorától, kisebb megszakításokkal együtt élt a sértettel, akivel szeretetteljes kapcsolatban állt. A férfi 2023-ban Ausztriában vállalt munkát, azonban az év végén pszichés problémái újra jelentkeztek, majd az élettársával történt szakítása után fel is erősödtek. Miután 2024 tavaszán hazatért, ismét a nagyanyjánál lakott és Veszprémben vállalt munkát, azonban június elején már többször jelezte főnökének, hogy nem tud menni dolgozni. Nagyanyja észlelte a fizikai és pszichés állapotának romlását, így azt is, hogy éjszakánként rendszeresen távozik otthonról, ezért szakemberhez akarta vinni, és igyekezett kontroll alatt tartani.
A vádlott hallucinációi 2024. június 8-áról 9-ére virradó éjszaka felerősödtek, és ismét el akart menni, amit a sértett nem engedett. A hallucinációk hatása alatt álló vádlott ekkor magához vette az egyik munkájához használt kést, és a sértett szobájába indult. Az ébren lévő asszony próbálta feltartóztatni és a tudatára ébreszteni, hogy ő a téveszméivel szemben a nagyanyja, azonban ez nem járt eredménnyel. A vádlott a késsel rátámadt a sértettre, és rendkívüli embertelenséggel oly módon és olyan nagy számban ejtett rajta sérüléseket, hogy azzal a sértettnek a halála bekövetkezéséig mérhetetlen szenvedést okozott.
A férfi a tettét követően átöltözött és gépkocsival Ausztriába ment, de egy határhoz közeli település mellett az árokba hajtott. Ezt követően gyalogosan folytatta útját a városba, ahol zavart viselkedése miatt a rendőrök intézkedtek vele szemben, majd a magyar hatóságok soron kívüli jelzésére őrizetbe vették.
Az ügyészség a vádiratában az elkövető beszámítási képességének hiánya miatt a felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéknek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 29. 07:44, szerda | Kék hírek
NAV: dohánytermékkel kereskedő szír banda bukott le
Dohánytermékkel kereskedő szír bűnbandán ütöttek rajta a napokban a budapesti pénzügyi nyomozók - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-vel.
2025. Január 28. 07:54, kedd | Kék hírek
Elütötte az intézkedő rendőrt
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki az intézkedés során elütötte a rendőrt.
2025. Január 28. 07:51, kedd | Kék hírek
Zsákokba ömlesztve vitték a lopott árut Budapesten és Veszprémben - Videó
2025. Január 25. 06:00, szombat | Kék hírek
Bombafenyegetés - ORFK: 313 iskolát vizsgáltak át
Országszerte 313 iskolát vizsgáltak át a rendőrök a csütörtöki bombafenyegetés miatt - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.