Hírek
2020. Március 01. 18:26, vasárnap |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Meghűlésre hivatkozva Ferenc pápa nem vesz részt a húsvét előtti lelki gyakorlaton
Ferenc pápa személyesen jelentette be, hogy megfázás miatt nem utazik el a Vatikánból és nem vesz részt a kúria vasárnap este kezdődő húsvét előtti lelki gyakorlatán.
A katolikus egyházfő az apostoli paloták Szent Péter térre néző ablakából mondott déli beszédében jelentette be, hogy nem utazik el a Róma közeli Ariccia városába az egy hétig tartó lelki gyakorlatok vezetésére, mert megfázott.
A Vatikán korábbi bejelentései szerint az egyházfő néhány napja gyengélkedik. Hamvazószerdán megtartotta az általános audienciát, majd személyesen vezette a hagyományos körmenetet a római Aventinus-dombon. Csütörtökön azonban lemondta részvételét a lateráni Szent János-bazilikában tartott szertartáson és a Vatikánban maradt. Azóta reggelente a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban misézett, de más programjait lemondta.
A 83 éves Ferenc pápa vasárnap is megtartotta szokásos beszédét.
Az argentin pápa vezette be a szokást, hogy a Vatikánban dolgozó bíborosok, püspökök a húsvéti böjt időszakában a lelki gyakorlatot közösen töltik Ariccia egyik egyházi intézményében. 2014 óta ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa nem lesz ott a lelki gyakorlaton. Mintegy hatvan pap szokott részt venni az egy héten át tartó elmélkedésekben, imákon. A pápa távolmaradásával ezeket Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezeti majd.
A huffingtonpost.it hírportál értesülése szerint a Vatikán óvintézkedésként tanácsolta a pápának, hogy ne vegyen részt a lelki gyakorlaton, mivel ezek szűk helyszínen tartott csoportos foglalkozások. Mint kiderült, a Vatikán sem tudta elkerülni, hogy a hivatalaiban olyan papok is megforduljanak, akik korábban a koronavírus-fertőzéstől érintett észak-olaszországi területeken jártak.
Róma belvárosában vasárnap bezárták a Szent Lajosról elnevezett francia templomot, miután a 43 éves francia plébánosról kiderült, hogy Párizsban kórházba szállították koronavírus-fertőzéssel. A pap február közepén utazott Rómából Párizsba autóval
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
