Hírek
2019. Február 27. 12:04, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Meggyilkolta barátnőjét, majd egy évig az otthonában élt a szegedi asszony
Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban
– tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a rendőrség 2018 júliusában indított eljárást egy helybeli asszony eltűnése ügyében. Felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében bűncselekmény áll, a feltételezett elkövető pedig egy egykori barátnő.
A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában összeveszett, a 44 éves asszony pedig megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta az áldozat hollétével kapcsolatban – közölte a százados.
A rendőrség kedden tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.
A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 07:41, hétfő | Belföld
A héten napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak
2025. November 10. 07:41, hétfő | Belföld
Orbán Viktor: az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem
2025. November 10. 07:39, hétfő | Belföld
Szijjártó szerint Orbán megmentette a magyarokat egy jelentős rezsiáremelkedéstől
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája
2025. November 09. 09:49, vasárnap | Belföld
Szalay-Bobrovniczky: Washingtonban HIMARS rakéta beszerzéséről is tárgyaltunk
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf
