Városlista
2025. december 27, szombat - János

Hírek

2018. Február 05. 16:07, hétfő | Helyi
Forrás: haon

Már várja a közös munkát a Loki új edzője

Már várja a közös munkát a Loki új edzője

A norvég szakember igyekszik majd ötvözni a skandináv és a magyar stílust.

Bő két héttel ezelőtt jelentette be a DVSC-TVP, hogy a nyártól a norvég Pal Oldrup Jensen veszi át a csapat irányítását. A kétéves szerződést aláíró trénernek nem lesz ismeretlen a magyar bajnokság, hiszen 2012 és 2014 között két szezonon át volt a fehérvári női gárda szakvezetője, irányításával 2014-ben az EHF Kupa elődöntőjébe jutottak a dunántúliak.

Pal Oldrup Jensen péntektől vasárnapig Debrecenben tartózkodott, hogy személyesen egyeztessen a klubvezetéssel a játékoskeret kialakításáról, valamint a DVSC előtt álló feladatokról. Megtekintette leendő együttese MTK elleni mérkőzését, majd az újságírók kérdéseire is válaszolt:

Nem csak videofelvételeken, hanem élőben is szeretettem volna benyomást szerezni a lányokról. Jó volt látni a lelkesedést, és a megalkuvás nélküli küzdést. A csapat sok értékes, jó képességű kézilabdázóval rendelkezik.”

– A gárda támadásban jól játszott, és sokáig a védekezése is rendben volt. Természetesen akadtak apróbb hibák, de összességében nagyon jó munkát végeztek a lányok az MTK ellen – fogalmazott.

Jó benyomás
Saját bevallása szerint Pal Oldrup Jensen korábban szép éveket töltött el Székesfehérváron, és szeretett volna ismét a magyar bajnokságban dolgozni. Már korábban is szóba került a neve a Lokinál, de akkor még nem jött össze a megállapodás.

– Napi rendszerességgel követem a magyar bajnokság történéseit, és láttam, hogy a Debrecen szezonról szezonra előbbre lépett. Már a tárgyalásunk idején jó benyomást tett rám a klub és a vezetőség, tetszettek a felvázolt elképzelések. A játékoskeretben is nagy lehetőségek rejlenek, és ha ezt sikerül tovább erősíteni, szép eredményeket érhetünk el – mondta.

Kiváló kondíció
A Loki célja a nemzetközi kupaszereplés, ezzel az ambícióval az edző is teljes mértékben azonosul. Arra a kérdésre, hogy egykori játékosai közül követheti-e valaki Debrecenbe, azt válaszolta, előbb azt a klubvezetőkkel kell megbeszélni, hogy milyen lehetőségeik vannak az átigazolási piacon.

– Nem az a legfontosabb, hogy én melyik egykori játékosomat tudnám elképzelni a csapatban, hanem az, hogy a rendelkezésre álló forrásokból a lehető legjobb együttest állítsuk össze, egy olyat, amely összhangban van a klub célkitűzéseivel. A DVSC több mérkőzését láttam az elmúlt időszakban, és úgy gondolom, jó irányba indult el az együttes. A minőségi kézilabdához elengedhetetlen a kiváló erőnlét, ez jelenti az alapot, és ehhez kell párosulnia a megfelelő mentális, illetve technikai képességeknek, hogy jó csapatjátékot tudjunk nyújtani. Természetesen egyik pillanatról a másikra nem lehet csak úgy átállni az általam is képviselt úgynevezett skandináv stílusra, már a fehérvári időszakom alatt is inkább igyekeztem ötvözni azt a magyaros stílusjegyekkel. Nagyon várom már, hogy elkezdjük a közös munkát, és azt, hogy együtt tudjunk fejlődni – nyilatkozta a szakember

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 26. 09:25, péntek | Belföld

Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén

2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében

2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.