Hírek
2023. Március 22. 09:10, szerda |
Sport
Forrás: mti
Magyar-észt - Rossi ötvenedik mérkőzése a felkészülés jegyében
Az észtek elleni csütörtöki barátságos mérkőzés lesz Marco Rossi szövetségi kapitány ötvenedik találkozója a magyar labdarúgó-válogatott élén.
Bár a találkozónak nincs tétje, az olasz szakvezető tanítványai minden bizonnyal győzelemmel szeretnék köszönteni a félszázas jubileumhoz érkező Rossit, aki a kapitányi örökrangsor negyedik helyén áll Baróti Lajos (117), Sebes Gusztáv (69) és Mészöly Kálmán (61) mögött.
Rossi, akinek vezetésével 23 győzelmet, 10 döntetlent és 16 vereséget számlál a válogatott, azzal indokolta az ellenfél kiválasztását, hogy a balti csapat hasonló játékstílust képvisel, mint Bulgária, ugyanúgy három védővel, öt középpályással és két támadóval áll fel, ezért taktikai szempontból hasznos lesz a találkozó. A nemzeti együttes tehát főpróbát tart az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányára, amelyen éppen Bulgária lesz az első ellenfele jövő hétfőn.
Az 58 éves szakember néhány sérülés miatt négy újoncot is meghívott a keretébe, közülük a két mezőnyjátékosnak, Csoboth Kevinnek és Varga Barnabásnak van nagyobb esélye a debütálásra. Összességében viszont a nemzeti együttes magja nem változott, Rossi ugyanazokra a futballistákra számít, akikkel remek eredményeket ért el a tavalyi Nemzetek Ligájában. Ennek fényében az egyénileg képzettebb magyarok esélyesként várják az összecsapást a fizikálisan jó felépítésű, magas játékosokból álló észtekkel szemben.
A Rossi-érában már kétszer összecsapott egymással a két válogatott: a Nemzetek Ligája harmadosztályában - azóta Magyarország az élvonalba küzdötte magát - előbb 3-3-as döntetlen született az észt, majd 2-0-s hazai siker a magyar fővárosban.
A mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Fordított az FTC a Kazincbarcika ellen
A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re nyert vasárnap a Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában.
2025. November 10. 07:40, hétfő | Sport
Brazil Nagydíj - Norris nyert és növelte előnyét az összetettben
2025. November 09. 09:54, vasárnap | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém egy góllal megnyerte a rangadót Szegeden
A címvédő Veszprém 32-31-re nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.
2025. November 08. 07:52, szombat | Sport
Kronome Ákos: Nyomni fogjuk, nem szeretnék elaludni az elején!
Villáminterjú Ákossal a hévégi raliverseny előtt.
