Hírek
2020. Január 02. 07:13, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok
Elaludt kocsijában a tolvaj
A rendőrök az eltulajdonított tárgyakkal együtt, a kocsijában találták azt a férfit, aki az éjszaka folyamán több helyről is lopott Jászkiséren.
A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy jászkiséri lakos ellen. A 27 éves férfi december 30-án 17 óra és december 31-én 8 óra között Jászkiséren, egy bekerítetlen ingatlan udvarán parkoló gépkocsi résnyire leengedett ablakát lenyomta, majd a járműbe bejutva eltulajdonította az autórádiót, valamint egy kerékkulcsot és egy emelőt.
A rendőrségre érkezett bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a jogsértőt, aki a háza előtt parkoló gépkocsijában aludt, amikor rátaláltak. A férfi gépjárművének átvizsgálása során az autórádió mellett két láncfűrész is feltalálásra került. A nyomozók megállapították, hogy a tolvaj a fűrészeket egy akkumulátorral együtt a sértett másik jászkiséri ingatlanjának teraszáról lopta el.
A rendőrök D. Ádámot elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A megtalált tárgyakat lefoglalták.

Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 07:41, hétfő | Belföld
A héten napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak
2025. November 10. 07:41, hétfő | Belföld
Orbán Viktor: az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem
2025. November 10. 07:39, hétfő | Belföld
Szijjártó szerint Orbán megmentette a magyarokat egy jelentős rezsiáremelkedéstől
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája
2025. November 09. 09:49, vasárnap | Belföld
Szalay-Bobrovniczky: Washingtonban HIMARS rakéta beszerzéséről is tárgyaltunk
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf
