Hírek
2016. Március 22. 07:45, kedd |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Az amerikai hadsereg Észak-Irakban kisebb katonai bázist hozott létre
Az amerikai hadsereg most először hozott létre iraki földön olyan önálló katonai támaszpontot, amely nem iraki bázison rendezkedik be.
Erről Steve Warren katonai szóvivő beszélt hétfőn a Bagdadból közvetített videokonferenciáján a washingtoni Pentagonban (védelmi minisztériumban) lévő újságíróknak.
A szóvivő szerint az Egyesült Államok kis katonai támaszpontot hozott létre Észak-Irakban, hogy megvédje azt, a közelben lévő iraki katonai támaszpontot, ahol amerikai tanácsadók segítik az iraki csapatokat és ahol felkészítik őket a moszuli gát esetleg szükségessé váló védelmére.
Ez az első alkalom, hogy az amerikaiak ilyen jellegű támaszpontot hoznak létre azóta, hogy 2014-ben - amikor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elfoglalta Moszult és környékét - az Egyesült Államok a terrorszervezet elleni küzdelem érdekében csapataival visszatért Irakba. Videokonferenciáján Steve Warren hangsúlyozta, hogy nem harci egységek állomásoznak a bázison, hiszen maga a hely is távol, mintegy húsz kilométernyire esik a frontvonalaktól. "Az elsődleges küldetés, természetesen, az amerikaiak védelme" - mondta Warren, utalva a térségben tevékenykedő amerikai tanácsadókra. Ám elhárította a választ arra a kérdésre, hogy hány tanácsadóról is van szó. Az amerikai sajtó azonban tudni véli, hogy mintegy száztagú katonai tanácsadó-csapat van a térségben.
A szóvivő egyúttal azt is bejelentette, hogy hétfőn az Iszlám Állam dzsihadistái megközelítették a támaszpontot, de a támadásban amerikaiak nem haltak meg, az Iszlám Állam két fegyverese viszont - az amerikai ellentámadásban - életét vesztette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
