Hírek
2021. Április 27. 08:00, kedd |
Külföld
Forrás: Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti/fotók: MTI/Kiss Gábor
Autós oltóközpont nyílt Kolozsváron
Kolozsvár polgármesteri hivatala autós oltóközpontot nyitott hétfő délután a helyi Horia Demian Sportcsarnok parkolójában.
Amint Emil Boc polgármester közölte az egyik közösségi portálon, az oltóközpontban előjegyzés nélkül kaphatják meg a Pfizer által gyártott vakcinát a jelentkezők. Egy gépkocsiban négy személyt oltanak be. A procedúra idején egyiküknek sem kell kiszállnia a járműből, de viselniük kell a védőmaszkot.
Érkezéskor igazolniuk kell magukat, ki kell tölteniük az egészségi állapotukra vonatkozó kérdőívet, és válaszolniuk kell a helyszínen tartózkodó orvos kérdéseire, majd a leeresztett ablakokon keresztül beadják nekik az oltást. Ezt követően negyedórán át még a parkolóban kell maradniuk, hogy az egészségügyi személyzet közbeléphessen, ha allergiás tüneteik jelentkeznek.
Az oltóközpont a hét minden napján nyitva tart nyolc és húsz óra között.
A kolozsvári a második autós oltóközpont Romániában, az, elsőt szombaton nyitották meg Déván.
Romániában Kolozs megye vezeti az oltási statisztikát. A közel 700 ezer lakost számláló megyében hétfőig a lakosság 34,2 százaléka megkapta az első adag vakcinát.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
