- tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Az Alföldön a mesterséges csatornahálózatot a 20. században hozták létre. A terület magyarországi részén - hivatalosan - 4723 kilométernyi csatornarendszer található, de a "partizán csatornákkal" együtt a tényleges hossz ötezer kilométer lehet a Kiskunságon. Annak idején ezek feladata volt a belvizek elvezetése, hogy a tavakat, vizes élőhelyeket, lápokat lecsapolva a területeket művelés alá lehessen vonni.

Az SZTE Ökológiai Tanszékének tudományos munkatársa, Tölgyesi Csaba kifejtette, a térség a kiszáradását nemcsak a vízelvezető csatornák okozzák, hanem jelentősen hozzájárul a klímaváltozás, a kommunális vízhasználat, az öntözés és az erdőterületek növelése is.

Sok helyen, ahol a táj már kiszáradt, ezek a csatornák menedéket nyújtanak a nagyobb vízigényű állat- és növényfajoknak. A szakemberek elképzelése szerint a csatornák vízelvezető képességének csökkentésével lehetne megőrizni ezt a funkciót. Többek között érdemes lenne bizonyos szakaszokon rövid áttöltéseket kialakítani, növelni a zsiliphálózat sűrűségét.

A projektben érintett terület két zónából áll: a Palicsi- és Ludas-tó néhány tízezer hektáros vízgyűjtő területe érinti Vajdaság északi és a Kiskunság déli részét is, ez teszi kiemelten fontossá a határon átnyúló kooperációt.

A cél, hogy az ezen a területen megtalálható állat- és növényfajok kipusztulását megakadályozzák és lassítsák úgy, hogy vizes menedékhelyeket tartanak fenn. Ezek a csatornák zöld folyosókat képeznek a tájban, ezáltal egymástól elszeparált élőhelyeket is összeköthetnek. A kezelési terv megvalósításával számos különleges faj - védett halak, mint a lápi póc és a réti csík, a kétéltűek közül a vöröshasú unka vagy a megritkuló zsombéksás, illetve a kihalás szélére sodródott vidrafű - is megóvható.

A kétéves projektben az SZTE szakemberei együtt dolgoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vízellátási és környezetmérnöki intézete, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület és a Palics-Ludas Közvállalat munkatársaival.

A fajmentő projekt résztvevői a megvalósítás során maguk is figyelnek arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak munkájuk közben. A szakemberek több tízezer kilométert tesznek meg terepen, miközben járműveik szén-dioxidot juttatnak a légtérbe, mellyel folyamatosan hozzájárulnak a klímaváltozáshoz. Az SZTE történetében először terveztek be a projektbe olyan szolgáltatást, amely lehetővé teszi az ökológiai lábnyom eltüntetését. Az egyetem - a World Land Trusttel együttműködve - akkora méretű esőerdő erdészeti beavatkozás alól történő végleges mentesítését biztosítja, amekkora képes a projekt során termelt szén-dioxidnak megfelelő mennyiséget kivonni a légkörből.