Hírek
2018. Június 22. 07:08, péntek |
Belföld
Forrás: mti
77 éves diák kapott jeles bizonyítványt Debrecenben
Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a budapesti Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett.
Mák Istvánné első, gyógyszerész asszisztensi végzettségét 1962-ben megszerezve előbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, majd Budapesten dolgozott patikában, később az akkori fővárosi gyógyszertári központhoz került. A bizonyítvány csütörtöki átvétele után az MTI-nek elmondta azt is: felsőfokú munkaügyi szakképesítést szerezve operatív csoportvezetőként ment nyugdíjba a gyógyszertári központból 1996-ban. Nyugdíjasként vállalkozásba kezdett: munkaerő-közvetítő cége patikáknak segített munkaerőt toborozni, illetve gyógyszerészeknek munkahelyet találni, miközben maga is félállásban patikában dolgozott.
Amikor 2007-ben a jogszabályok változása lehetővé tette, feladta vállalkozását, és teljes munkaidőben visszatért a patikába - idézte fel; 2010-től egy budapesti gyógyszertárban dolgozik nyugdíjasként, teljes munkaidőben. Újabb jogszabály-változások miatt tavaly a patika vezetője azt mondta: szeretnék, ha továbbra is dolgozna a gyógyszertárban, de ezt csak úgy teheti, ha megszerzi a gyógyszertári szakasszisztens képesítést.
"Számomra nem volt kérdés, hogy vállalom a tanulást, csak azt kellett megoldani, hogyan jutok el minden hétfő délután Debrecenbe" - mondta Mák Istvánné.
Zajácz Gizella, a Discimus Üzleti Iskola igazgatója az MTI-nek elmondta: rendkívül népszerűek az egészségügyi területekkel kapcsolatos képzéseik. Eddig 66 éves volt a legidősebb diákjuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:25, péntek | Belföld
Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
