Hírek
2012. Február 27. 14:11, hétfő |
Külföld
Forrás: mno.hu / MTI
200 ezer katona sorakozott fel
Nagyszabású, több mint 200 ezer katonát megmozgató hadgyakorlat kezdődött hétfőn Dél-Koreában, miközben az északi országrész „szent háborúval” fenyegetőzött arra az esetre, ha megsértik határait.
A dél-koreai vezérkar szóvivőjének közlése szerint a március 9-ig tartó manőverekben 200 ezer dél-koreai és 2100 amerikai katona vesz részt. Utána a tervek szerint kombinált tengeri, légi és szárazföldi gyakorlat következik április 30-ig.
Kim Dzsong Un, a kommunista Észak-Korea új vezetője a vasárnapi jelentések szerint katonai alakulatokat szemlélt meg a határ térségében, ott, ahol 2010-ben az északi tüzérség tüzet nyitott egy déli szigetre, és megölt négy embert, súlyos nemzetközi válságot okozva.
A Key Resolve gyakorlatot évek óta megrendezik, és Dél-Korea hangsúlyozza védelmi jellegét, Észak-Korea viszont agresszívnak, „burkolt hadüzenetnek” tartja. A fokozott feszültség miatt Dél-Korea megerősítette hírszerző és lehallgató szolgálatai tevékenységét. Mozgósították az összes U-2-es és RF-4-es felderítő repülőgépet, és készültségbe helyezték az F15K típusú harci repülőgépeket – jelentette a Yonhap hírügynökség. A hadgyakorlatra ausztrál, brit, dán, kanadai és norvég megfigyelők érkeztek.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
