Hírek Videócenter Közösség Játéksarok Babafotók Képeslapküldő Szakember válaszol Babaszépségverseny Szépségverseny

visszaHelyi hírek / Magyarország a Teva kiemelt központja

Magyarország a Teva kiemelt központja

A hír forrása:  vg.hu 2010.07.21. 15:33

A Teva izraeli gyógyszeróriás elnök-vezérigazgatója szerint a magyar kormányfő nyitott arra, hogy a hazai gyártók számára is kedvező módon módosítsa a gyógyszerforgalmazás szabályozását. Shlomo Yanai erről a cég debreceni csomagolóüzemének avatása alkalmából beszélt a Világgazdaságnak.

A Teva debreceni telephelyén létesült csomagolóegység átadására érkezett Magyarországra. A MegaPlant Packaging Plantről annyit tudni, hogy 10 milliárd darabos kapacitásával a világ egyik legnagyobb csomagolóüzeme.
A MegaPlant-beruházások keretében bővítettük 15 éve működő debreceni üzemünket, amely egy nagy hagyományokkal rendelkező gyógyszergyár, a Biogal helyén létesült annak idején.

Sűrű ez az év, hiszen ez már a harmadik avatásuk volt: áprilisban szintén Debrecenben adták át a zárt rendszerű gyártást lehetővé tevő egységet, Gödöllőn pedig januárban tették le a steril gyártást lehetővé tevő központjuk alapkövét. Általában gyorsították fejlesztéseiket, vagy Magyarország lett ennyire fontos a Teva csoportnál?
Magyarország valóban kiemelt szerepet kapott, ennek az a stratégiai döntés áll a hátterében, hogy az ország világszinten is egyik központunk legyen. Magyarország európai működésünk szíve lett: a három egységből álló - Debrecenen és Gödöllőn kívül Sajóbábonyban működtet üzemet a társaság - itteni bázisunk gyártóként és csomagolóként is komoly szerepet játszik az európai piac ellátásában.
 

Üzletpolitikájukban kiemelt szerepet kapott az európai piac is? Erre enged következtetni a Ratiopharm akvizíciója is. A márciusi szerződéskötéskor úgy nyilatkoztak, a németországi óriást európai terjeszkedésük egyik motorjának tekintik.
A világ vezető generikusgyógyszer-gyártójaként úgy gondoltuk, az Egyesült Államokban elért első helyet ki kell terjesztenünk Európára is. Ez a szándék húzódott meg a Ratiopharm megvétele mögött is. Jelenleg 5 milliárd euró körüli forgalmat bonyolítunk le, 2015-re ezt 9 milliárdra kívánjuk növelni. Ehhez nagyobb kapacitásra, kiterjedtebb k+f aktivitásra és megnövelt gyártásra is szükségünk van. Magyarország Németországgal, illetve a Spanyolországban és Csehországban meglévő kisebb egységeinkkel együtt a növekedés fő forrása lehet a kontinensen.


Oszd meg:

Elsősegélydoboz

Babaszépségverseny

120*240 Last minute:


120*240 Last minute: