Tízmillió forintra bírságolta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Meditens Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég által kínált fényterápiás eszköznél ugyanis nem tudták igazolni, hogy valóban gyógyító hatása van, a GVH szerint ez alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.
A Gazdasági Versenyhivatal úgy látja, hogy mindez alkalmas a fogyasztók megtévesztésére függetlenül attól, hogy a szóban forgó fényterápiás eszköznek van-e gyógyhatása, vagy nincs. A vásárlók ugyanis máshogy döntenének akkor, ha tudnák, hogy az adott termék hatását, alkalmasságát megvizsgálta-e a szakhatóság és ha igen, akkor milyen véleményt mondott róla. A GVH azt is kifogásolta, hogy a szín-, és fényterápiás készüléket forgalmazó cég a használati utasításban az orvostechnikai eszközök tanúsítását végző ORKI szakvéleményére hivatkozik. Ebben azonban sem az nem szerepel, hogy a termék orvostechnikai eszköz lenne, sem pedig az, hogy van gyógyhatása. A pénzbüntetés mellett a GVH a Meditnes kft. eltiltotta a jogsértés folytatásától, a versenyhivatal döntését pedig féléven át közölniük kell honlapjukon.
FH
Debrecen
28.000.000 Ft